A játékos, könnyed hangvételű árlista a képernyőn jól
látható sávokra kattintás után megjelenő virtuális magnó
lejátszó gombjára kattintva hallgatható meg.
Ha a Maszek Beszámoló Közzétételt választja, akkor
cégének összes
beszámolója üzleti patnerei számára az Interneten keresztül elérhetővé válhat.
A nyomtatványok a magyar mellett háromféle idegen nyelven is hamarosan elérhetők lesznek.
Ez nem egyszerű elektronikus beküldés, hanem ez "az" elektronikus beszámoló.
Ez továbbítható elektronikusan másoknak, többek között
a kormányzat részére is.
Az itt készített, vagy ide feltöltött beszámoló ki is nyomtatható, tehát használható
akár hagyományos, papír alapú, de akár elektronikus beszámoló beküldésre is.
Az itteni háttérkép az eddigi tapasztalatok szerint
az ide látogatókban vegyes érzelmeket váltott ki.
A kép megtekintése miatt, saját számítógépének képernyőjében az
Ön által esetlegesen okozott töréskárért felelősséget nem vállalok.
A jobb oldalon látható sávokra kattintva kérdések, és válaszok jelennek meg.
Jelenleg Magyarországon ez az egyetlen portál, ahol
beszámolókat lehet kitölteni, és az Interneten elérhetővé tenni.
Ha Ön nem szeretné, hogy mások is megnézhessék cége beszámolóit,
akkor már most, rögtön elkezdheti vállalkozása felszámolását.
A
2008. évi XCVI. törvény szerint a céges beszámolók az IRM Cégszolgálat
honlapján hamarosan díjfizetés és korlátozás nélkül elérhetők lesznek.
Ha Ön azt hiszi, hogy van választása, Ön téved.
Választási lehetősége legfeljebb annyiban van, hogy
vagy egy másik szoftverrel készíti el a beszámolót,
és önként vállalja a PDF konvertálással járó tortúrát,
vagy megrendeli ezt a szoftvert, és így automatikusan szép kivitelben,
közzétételre alkalmas formában hozhatja létre cége beszámolóit.
Teendők:
– Cég(ek) adószámát a
megrendelő lapon megadni
– Felhasználói nevet választani és regisztrálni
– Az email-ben közölt bankszámlára pénzt utalni
Az Ön által megadott adószámok alapján a cég neve,
címe, cégjegyzékszáma az IRM adatbázisból adódik,
tehát a beszámoló elkészítésekor az alapadatokat nem
is kell beírni. A szoftverrel beszámolót kitölteni kizárólag
jelszavas bejelentkezés után lehetséges, akkor is csak
a megrendelésben regisztrált adószámokkal.
Belépéshez a jelszó a licencdíj beérkezése után, vagy emailben
vagy telefonon kapható meg. Az előre átutalt összegek
utáni számlák postázása kéthetente történik.
A képen látható bankjegy csak illusztráció, és úgy, mint
a való világban, a magyar kisválalkozások számára nem elérhető.
Mindenesetre csodálatos az Ön naivitása. Tényleg azt hitte,
hogy bármit is kaphat a kormánytól ?
Milyen a program ?
Van-e a kormányzatnak ilyen szoftvere ?
Van-e másik hasonló szoftver ?
Tudtok-e ennél jobbat?
Feri, szerinted mennyit ér a program ?
Sanyi ingyen akarja használni. Szerinted?
Regisztráció nélkül lehet-e használni ?
Mik vannak a programban ?
Kattintson a fenti sávokra ! Mindegyiken egy-egy, a szoftverrel kapcsolatos kérdés fog megjelenni.
Ha kíváncsi rá, hogy milyen az elektronikus beszámoló, írja be email címét,
és kattintson a gombra.
5eFt cégenként minimum 2000
Jó a program
A zűrlap 2010-ben készült el
Lehet hogy van
Nem tudunk
Sanyikának sem ingyenes
Emberünk a maga egyszerű, közérthető szókincsével ismerteti a tudnivalókat.
Kapcsolja be gépe hangszóróját.
Kattintson a fenti sávokra !