
Ez az első, és remélhetőleg még sokáig az egyetlen olyan beszámoló
készítő program, amely interneten keresztül használható.
Ennek a weblapnak a segítségével a céges beszámoló nyomtatvány kitölthető, ki is nyomtatható,
és elektronikus küldésre alkalmas PDF formátumba is alakítható.
Mivel ez a szoftver a bármelyik böngésző programmal megjeleníthető HTML formátumban készíti el a mérleget és az eredménykimutatást,
így azok későbbi megtekintéséhez már sem erre a szoftverre,
sem az Internetre nem lesz szükség. Jelentős előnye a többi beszámoló kitöltő szoftverrel szemben,
hogy az itt készített beszámolók
az Interneten keresztül mások számára is elérhetővé válhatnak.
Ezt az elérhetőséget azonban mindenki a saját belátása szerint, jelszóval korlátozhatja.
Használhatóságához természetesen
regisztráció
szükséges.
Tehát függetlenül attól, hogy a kormányzat aktuálisan épp milyen formátumban írja elő
a kötelező elektronikus beküldést,
ez a weblap kiválóan alkalmas a beszámoló nyomtatvány kitöltésére, és
mások felé digitális formában történő továbbítására.
Az állami hatóságok részére persze PDF-ben is küldhető.
Mielőtt — rossz szokása szerint — elkezdene összevissza kattintgatni,
szíveskedjen a teljes oldalt figyelmesen végigolvasni.
A demo táblák e kék részt követően lelhetők meg, a leírás a táblázatok alatt folytatódik.
Az oldal szerkezete:
- Legfelül: balról a menüsor, jobbról a beszámoló minták elérésére szolgáló gombok
- Alatta, a reklámok mellett a nyomtatási képet létrehozó, és email küldést biztosító,
Nyomtatási kép
feliratú gomb, ami FONTOS !
- Ezen leírás alatt közvetlenül a vezérlő tábla van, ahol az időszakok, és többféle deviza közül lehet választani.
- Utána következik a beszámolóhoz hasonló tábla, melynek szövegezése a táblák használatát magyarázza el, ezért kéretik elolvasni
- Véleményét a
@levél
üzenetküldő blokkban, vagy a
kérdőíven közölheti.
-
Ez a szájbarágó azért jelent meg, mert a szoftver most demo lekérdező módban van.
Rendes beszámolóknál ez nem jelenik meg.
- Ha az
ár
érdekli: a beszámoló kitöltő funkció nem ingyenes, de jelenleg mindenki annyit fizethet érte, amennyit jónak lát.
A beszámolók adatait felhasználói névvel és jelszóval történő bejelentkezés után lehet feltölteni.
Adatokat nem csak egyesével lehet beírni: az Excel, vagy egyéb táblázatkezelő programmal
létrehozott munkalapokban tárolt beszámolók oszloponként is beilleszthetők.
A bevitt adatokat a szerver megőrzi, így ezek egyúttal -a titkosnak minősítettek kivételével-
mások számára is elérhetővé válhatnak.
A nyilvánosként közzétett beszámolókat névtelenül és korlátozás nélkül mindenki megnézheti,
a védetteket azonban csak a cégenként választható jelszó birtokában lehet megtekinteni.
Ehhez egyik esetben sem kell regisztrálni, az itt készült beszámolók
az interneten, adószám szerinti
lekérdezéssel
ingyenesen érhetők el:
más helyekkel ellentétben itt nem kell láthatási díjat fizetni.
Nyilvános beszámolóra példa az
FTT közhasznú beszámolója, jelszóval védettre:
11033884. Ez utóbbi jelszava: "
alma ".
Az oldal úgy lett kialakítva, hogy más
weblapokra is beágyazható legyen, ily módon bárki a saját honlapján
egyszerűen, egyetlen lapon be tudja mutatni saját cége összes mérlegbeszámolóját.
Erre példa az
eBlogban található.
Az itt, privát alapon közzétett beszámolókat bármikor,
-tehát utólag is- HTML formátumban lehet menteni.
Tekintve, hogy ezen az oldalon a táblázatok mellett szöveges leírás, vezérlő elemek,
hirdetések, és az oldalba integrált szoftver vegyesen találhatók,
ezért a böngészővel mentett változat
nyilvánvalóan alkalmatlan mindenféle további feldolgozásra.
A mentést
NEM a böngésző mentés másként menüpontjával kell végezni,
hanem a
Nyomtatási kép
feliratú gombra kattintással.
Ilyenkor a beszámoló tábla felett megjelenik egy összefoglaló, amelyben ki lehet jelölni, hogy
melyik táblákra van szükség. A kiegészítő melléklethez hasznos kiértékelések, és
az email küldés lehetősége
kizárólag onnan érhetők el.
Az ott megjelenő
MEHET gombra kattintás után létrejön egy új lap, amelyen
a felesleges dekorációtól megtisztított nyomtatvány jelenik meg.
Vele egyidőben ezen a lapon nyílik egy szöveg-ablak, amelyben az
előre kiválasztott két időszakot tartalmazó beszámoló forrásszövege jelenik meg.
A forrásszöveget lementve, vagy emailben elküldve, a beszámolók mindenkinek a saját
számítógépén, tetszőleges böngésző programmal
megjeleníthetővé válnak. Megjegyzés: a .html Excellel is megnyitható.
A kitöltő program használata
ide kattintva
kezdhető el.
A kezelési útmutató az éves beszámoló
BLOG
-ban, rövid összefoglaló a táblázatok
alatt olvasható.
Jelenleg a weblapon egy beszámolóhoz hasonló táblázat látható,
amelyen az adatbevitel a
borítólap
kitöltése után ingyenesen kipróbálható.
Ez a hosszúra sikeredett bevezető szöveg is azért jelent meg, hogy tájékoztassa Önt afelől:
jó helyen jár, a keresett beszámoló nyomtatványtól egy-két kattintásra.
A demo adatok helyett igazi beszámoló megtekintéséhez kattintson a legfelső
sorban lévő Egyszerűsített.. vagy Éves... feliratú gombokra, vagy indítson új
lekérdezést.
Saját beszámolója elkészítéséhez
megrendelheti.
FIGYELEM: ez az oldal kinyomtatva jelentősen eltér a képernyőn,
jelen magyarázó szöveg alatt most látható csíkos táblázattól.
Nézze meg a nyomtatási képet! A kiegészítő melléklethez hasznos táblák megjelenítéséhez
kattintson a legfelül található, "Nyomtatási kép" feliratú gombra. Ha nem menne, telefonáljon: 06 62 469 655